Hirdetés
Aranylólabda 2007. - végeredmény
- egyéb -
Írta: Golden Horse   
2008. március 18. kedd, 16:23

Tisztelt Nagyérdemű!

Tíz nap megveszekedett küzdelem után végre megszületett a jogaszfoci.hu Aranylólabda – szavazásának végeredménye:

1. Árendás Tamás

2. Nagy Ádám

3. Horváth Balázs

 

A jogaszfoci.hu aféle elő-felmérés gyanánt 2007. március 7-én megalapította saját, különbejáratú díját, az Aranylólabdát (GoldenHorseBall), miként – jobb esetben – a Golden Globe-on is megmérettetik magukat a legkiválóbb filmalkotások, mielőtt élesben megmérkőznének az Oscar gálán.

A hivatalos, „höki” Aranylabda-szavazástól bevallottan, beismerten, deklaráltan független Aranylólabda szavazásunk megdöbbentő érdeklődést keltett úgy az Egyetem téren, mint azon túl. 2007. március 17-ig mindösszesen 8677 szavazat érkezett a huszonnégy jelöltre! A jelöltek listáját némileg módosítottuk, bővítettük, egyfelől közkívánatra, másfelől a mezőny egyetlen argentín tagjának kitűnő teljesítménye okán, s részben azért, mert a honlap szupervájzorja másképp nem tudta magát felcsempészni a listára...   

A gyermekcipőben járó GHB kiírása során sajnos néhány gyermeteg, és néhány súlyos hibát is elkövetett a szerkesztőség. Ez utóbbiak közt kell mindenekelőtt megemlítenünk, hogy Kovács Zoltán (Hamza Rostock) sajnos írd és mondd!, nem került fel a listára. E szörnyű tévedésünket utóbb úgy kompenzáltuk, hogy a második legjobb hamzás, Horváth Balázs 2007. március 16. 24:00 óráig beérkező pontjait – élve diktatórikus hatalmunkkal – jóváírtuk Kovács számláján is. Ekkor még nem sejtettük, hogy a Várhomoki Gergely mögött jóval elmaradó, a sereghajtók közt poroszkáló Horváth ellentmondást nem tűrő offenzívába megy át, és egy hét alatt félezer szavazatot gyűjt be. Ennek nyomán Horváth szavazatai ötszáz fölé emelték az északnémet csapat házi gólkirályának pontjait is. Ezzel, valamint Várhomoki kiegyensúlyozott szereplésével a Hamza Rostock – Horváth egyéni bronzérme mellett – a második helyezést ért el a konstruktőrök versenyében is. 

Érdekes a bajnoki címvédő BennFika játékosainak teljesítménye, hiszen a BF keretéből öten is felkerültek a listára, köztük a méltán népszerű Bódai Balázs, a közkedvelt Huszár Gábor, a médiából jól ismert Lehoczky Péter, a HÖK Aranylabdájára is esélyes, s az idei gólkirályi címért is versenyben lévő (?) Orbán Balázs, továbbá a szép Palojtay Máté.* Hiába azonban a népszerűség és a kvalitás, honlapunk olvasóinak kegyeit ezúttal nem nyerte el a BennFika. Palojtay (34) és Orbán (42) gyászosan szerepelt, a klub szíve, Bódai (72) is csak a középmezőnnyel tartotta a lépést. Igaz ugyan, hogy a deflorátor, Lehoczky (363) sokáig vezette a két bajnokot üldöző sereget, ám – csak hogy a mérleg egyensúlyban maradjon – Huszár szavazatait egy hét után is meg lehetett számolni egyetlen kézen.** Összességében az istálló le is csúszott a dobogóról, bár az immár hivatalosan is második számú (hökös) Aranylabda szavazáson ez aligha fog megismétlődni. 

Az NSZK ismét megmutatta, hogy komoly stáb áll mögötte: támogatók, sponsorok, újságírók, oktatók, fiókcsapatok valamint egy komplett gimnázium és egy város... A megveszekedett Árendás-szavazók klikkjei mellett is szerzett a klub közel félezer szavazatot (Futó Balázs 186, Futó Gábor 93, Szabó Béla 78, Kelemen Miklós 65, Gubik László 60), úgy, hogy a csapatkapitány közleményben kérte a választókat, hogy erőiket „Tonyóra” koncentrálják. Az elsöprő NSZK-fölény értékét tovább emeli, hogy a maga is szépszámú szavazatot begyűjtő Kelemen Tanár Úr ezúttal tartózkodott mindenfajta agitációtól. 

A csapatverseny negyedik és ötödik helyezettje, a Harcosok Klubja és az Apolitikusok bár „saját jogon” is szerzett szavazatokat, (Nagy Áron 45, Káposztás Attila 34), előkelő, és a klub költségvetését meghazudtoló helyezésük egyértelműen a Nagymester 812-812 szavazatának köszönhetik. A HK és az Apol kapcsán amellett élünk a gyanúperrel, hogy szimpatizánsaik relatíve kevés időt töltenek a jogászfoci böngészésével... 

A még pontszerző BF mögött jócskán lemaradva, ám (Futó Gergely 93 szavazatával) az öt százalékos küszöböt éppen átlépve a JogÁsz áll a csapatverseny hetedik helyén. Szádeczky-Kardos István és Muhi András 231 ill. 113 sallangmentes szavazata egyenletesen, kellemes ritmusban érkezett, minden kétséget eloszlatva a voksok korrektségét illetően. 

Komoly tanulságokkal szolgál Lionel Messi és az FC Barcelona helyezése. A „gránátvörös-kék katalán sztárgárda” *** csupán a Rosszmájúak, a csődbe jutott Tequila Sunrise, a Szabó Béla töredékszavazatai folytán induló Dutch-ia és a másodosztályú miniklub, a Celte Vigo Budaörs egyesületeit tudta megelőzni. Igaz, Messi a hónap elején súlyos combizomszakadást szenvedett a Celtic Glasgow elleni BL nyolcaddöntő visszavágóján, ám mindez az argentín zseni 2007-es teljesítményén véleményünk szerint már mit sem változtat. No de az istenadta nép így szavazott... 

Essen pár szó a Rosszmájúakról is: Szoboszlai Péter (65), a gólkirály Gurubi István (46) és Medvedovszky Béla (27) szavazatai mérsékeltnek minősíthetőek, ám a csapat jó szerepléséért sem a nevezettek (lásd Gurubi és Medvedovszki képeit), sem a jogászfoci.hu (lásd Szoboszlai képe...) nemigen törte magát. Összességében gratulálunk nekik az akaratuk ellenére összeszedett 138 szavazathoz! 

A Tequilára (post humus 114), a Dutch-iára (töredék 78) és a Vigóra (Kelemen 65) már röviden utaltunk; utóbbiról mégis annyit, hogy bár a felületes szemlélő apróvadnak nézheti a Celtét, jó tudni, hogy a galíciaiak / budaörsiek adták Árendás szavazatainak döntő többségét! (Egyes, meg nem erősített források szerint amúgy komoly önmérsékletet tanúsítva a szavazás során...) 

S most, miként a hollywood-i szuperprodukciókban, a legnagyobb izgalmak következzenek a legvégén! 

Mostanra, Kedves Olvasó, Te is nyilvánvalóan tisztában vagy vele, hogy GHB a két gigász, Árendás Tamás és Nagy Ádám közt dőlt el. Történeti szemlélettel közelítve, álljon alább a hites kronológia! 

Az első pár napban minden szépen haladt, az esélyesek és a népszerűek szorgosan gyűjtögették pontjaikat, mígnem a Machacs Ü. I. munkásai meg nem neszelték, hogy itt bizony napi nyolc óra megfeszített munkával bár, de győzelemre segíthetik az iroda zászlóshajóját, a bajnokság egyik utolsó mohikánját, a futballpálya érdemes művészét, Nagy Ádámot. Ekkor a Föld kibillent pályájáról, az angyalok megfújták kürtjeiket, és az addig békés mederben folyó, jóindulatú szavazgatást alapelveit félre dobva Nagy Á. lelkes hívei túlterheléses támadást indítva a honlap ellen, százszúsz fölé tornászták ikonjuk pontjait. Mint azt a jogaszfoci.hu informátoraitól megtudta, a Nagy-pártiak eldöntöttnek tekintették a kérdést, és felhagytak az offenzívával. (Tehették, hiszen ezidőtájt az üldözőboly a bűvös harmincas számot sem lépte át.) 

Igen ám, csakhogy az ekkor hirtelenjében és egycsapásra patinássá váló jogászfoci Aranylólabda további szavazókat vont személyi számítógépük elé, és elsősorban Kelemen Tanár Úrra, a bajnokság valamennyi Futójára, Muhira és – ekkor még rejtélyes módon – Árendásra adott szavazatok gyarapították a voksok számát. Mire a Nagy-pártiak észbe kaptak,  a százat túllépő előbbiek mögé felzárkózott Szádeczky-Kardos, Szabó és Messi is. A Hamza tábor némileg szétforgácsolni látszott erőit, mert míg a szavazás első napjaiban Horváth közvetlenül az élbolyt fenyegette, egy idő után mégis Várhomoki G. kapott – akkor még embertelen soknak számító – szavazatot, néhány nap alatt több mint százat. 

Csurgay András, Nagy Ádám kampányfőnöke nem is sejtette, miféle fegyverkezési versenyt indít el, miként azt sem sejtette, sejthette, hogy a fenyegetően közelgő üldöző csapat láttán néhány óra leforgása alatt Nagyot ötszáz fölé tornászó lépése mit vált ki a riválisok szimpatizánsaiból. Az, hogy Szádi-, a Futó-trió- és a szűztipró Lehoczky-hívek újra klaviatúrát fogtak, még hagyján! A csillagháborús méreteket öltő ütközetbe azonban beszállt a titkos favorit, Árendás Tamás nevelőegyesülete, nevezetesen az a budaörsi Illyés Gyula Futballakadémia, illetve ennek lyukasórás növendékei is, és hatszázegynéhány szavazattal újra átvette a vezetést. Az ügyvédi iroda ekkor felvette a kapcsolatot a partner irodákkal, ügyfelekkel, ellenfelekkel, és ki tudja még, kivel, és a máig legkiterjedtebb szavazótábort létrehozva átlépte az elképesztő ezres álomhatárt!  

Ezt azonban a budaörsiek sem nézhették tétlenül, és maroknyi, ám jól felszerelt csapatukkal (s ekkor már az utolsó hetvenkét órában járunk!), bevették magukat a jogi kar számítógéptermébe. Ott pediglen félnapos megfeszített munkával, a legkülönfélébb műfogásokat bevetve (egy szavazat az explorerrel, egy szavazat firefox-szal, egy szavazat operával...) végleg a maguk javára fordították a küzdelmet: a háromezer fölé kúszó voksok száma még fel(le)dolgozható lett volna az ellentábor számára, ám az a tény, hogy mindezt pár óra alatt érte el a kampánystáb, bizony megtörte Nagyék lendületét. A Nagy Párt radikális szárnyának túlzó elgondolásait a vezérkar elvetette, így a keményvonalasok nagy bánatára a honlap meghekkelése elmaradt, és az élen a helyzet – Horváth csodálatos véghajrájától most eltekintve – változatlan maradt: Árendás a győző! 

Szerkesztőségünk komolyan gondolkodott rajta, hogy kiosztja a 2007. AranyLóCitrom díját is, gondolva itt elsősorban azon jelöltekre, akiket senki nem szeret, akiknek barátai sincsenek, és akik annyira élteképtelenek, hogy sunyi módon önmagukra sem képesek szavazni. Végül azonban, figyelembe véve, hogy honlapunk is követett el hibákat, továbbá, hogy ez az első GHB szavazás (így a versenyről nem értesülőket indokolatlanul illetnénk maró gúnnyal), valamint, hogy az Aranylabda szavazás finisébe érkezett, s ezt nem szeretnénk befolyásolni, a „díj” kiosztásától ez egyszer eltekintünk. ****

Az Aranylólabda szavazás végeredménye:

{mosimage}

A csapatverseny végeredménye: 

{mosimage}

 

*Tekintettel arra, hogy a Futó B./G./G. trió 558 szavazatot kapott, és Futó Gábor 2007 szép tavaszán a BennFika sorait erősítette. a szavazatok harmadának felét a BF-hez számoltuk, miként Futó Gergely szavazatain is megosztozott a néhai Tequila és a JogÁsz. Ugyanezen elv mentén osztottuk szét Szabó Béla (Dutch-ia, NSZK), Kelemen Miklós (NSZK, Celte Vigo) és Nagy Ádám (Harcosok Klubja, Apolitikusok) pontjait is. 

**Érdekesség, hogy a Nagy-tábor, látva Huszár szenvedését, titkos tárgyalásokba bocsátkozott a bennfikás szavazatok megszerzéséért, ám Huszár, provokációnak vélvén a megkeresést (valamint feltehetőleg  szégyenében...), a rossz nyelvek szerint az ezt követő hetvenkét órát számítógép előtt töltötte és a középmezőnyig röpítette önmagát (211). 

*** © Horváth Ferenc 

**** Akinek szeme van a látásra, úgyis látja...

 

A mezőny:

{mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}

{mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}

{mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}

{mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}  {mosimage}

 

Támogatjuk:

{mosimage}

 
valogatott.jpg
3csapatkep (13).JPG
Oldalainkat 110 vendég böngészi