Hirdetés
Élő múlt - beérett jövő - gondolatok az NSZK-Bennfika rangadó kapcsán
- egyéb -
Írta: Kelemen Miklós   
2008. április 07. hétfő, 15:56

Fiatal(abb) emberként nagyon tudtam utálni „régen jobb volt” a „bezzeg a mi időnkben” és az ehhez hasonló kezdetű okoskodásokat. Később már csak egyszerűen az öregedés jelének tartottam. Ez utóbbi véleményem miatt ha azon veszem észre magamat, hogy valami ilyet mondok, gyorsan a számra csapok. Éppen elég a rohamosan közelgő harmadik iksz és a vele együtt járó különböző kényszerképzetek, nincs szükségem arra, hogy az öregedés más csalhatatlan jelét is diagnosztizáljam magamon. Pedig az idei A-liga mérkőzéseit, csapatainak előmenetelét figyelve bizony sokszor fogalmazódott meg bennem az a néhány szó, amelyet az alapvetően szinészetéről ismert Kibédi Ervin versében mond a majom a ketrec másik oldalán őt néző emberről: Úr Isten, hát ez lesz a jövő!!

Tekintsünk most el attól, hogy tételesen felsoroljam a négy vagy öt évvel ezelőtti bajnokságok csapatait, játékosait, nevekkel bizonyítsam, hogy az ezredforduló utáni években körülbelül ötven olyan szintű jétékos volt, mint amilyenek a mai válogatott tagjai. Hogy abban az időben egy kupagyőztes BennFika is kiesett, B-ligás csapat is tudott kétszer kupát nyerni, az öregek kiebrudalása előtti utolsó A-liga harmadikja, az Anal Terror a kiesés ellen küzdött éppúgy, mint a háromszoros aranylabdás Baticz csapata, a Szpartak Vodka. A régiek iránt érdeklődők számára egyéként is lehetőséget adott a Balázs Gabi Emléktorna arra, hogy a Ternyákal és Csizmadiával felálló FEB csapatán lássák a régi idők együtteseinek erejét.

Hagyjuk most ezt. Én sem tudok mit kezdeni azzal, hogy az ötvenes és hatvanas években hány világklasszis labdarúgója volt a magyar futballnak. Énnekem az irapuatói 0-6 volt az első válogatott meccsem, szóval nem Puskásokon meg Alberteken szocializálódtam. De nem is érdekelnek érzelmi szinten. Megvan bennem a csodálat, a tisztelet irántuk, de nem az én időm, nem az én világom. Bármenyire hihetetlen, teljesen természetesnek tartom, hogy a magyar labdarúgó válogatott talán egész életemben nem fog kijutni egy világeseményre (hacsak nem ő szervezi), de ettől függetlenül szeretem a focit, szeretem a magyar csapatot. Ugyanúgy tudok örülni egy olaszok elleni győzelemnek egy apró gólnak, mintha ezek tétmérkőzésen elért komoly eredmények lennének.

A március végén sorra kerülő NSZK-BennFika rangadó bebizonyította, hogy igenis vannak még kimagasló játékosok a ligában, olyan csapatok, amelyek felveszik (pontosabban felvennék) a versenyt a régi idők gárdáival. Az említett rangadó mind iramában, mind színvonalában a négy-öt évvel ezelőtti idők hangulatát idézte. A kezdőcsapatok pedig a korábbi rekordbajnokokkal Macsóval vagy a 23-as csapdájával is állják az összehasonlítást.

Naivitás lenne persze mindezt a szerencsés véletlennek tulajdonítani. Tudjuk, hogy a Bennfika az elmúlt évkben összegyűjtötte a legjobb joghallgató játékosokat, magában olvasztotta a válogatottat, a mostani első és második évfolyam legjobbjait pedig a NSZK szedte össze, kiegészülve az ötéves diplomával is megújulni képes Futó Gáborral.

A Bennfika alapkezdőjébe (Szombati-Bódai, Palojtai- Huszár, Barabás-Orbán) talán egyedül Gubik férne be a többi csapatból, vagyis az lényegében megegyezik a válogatott kezdősorával. Az NSZK ugyancsak erős kezdő ötössel állt fel (Csurgay-Futó G., Futó B.- Árendás, Gubik- Bánk), itt azonban figyelembe kell venünk, hogy csak erre a mérkőzésre kapták meg a németek a Szombatival azonos szintű kapust. Csurgay egyébként nem náluk véd és a kapusposzt bizony továbbra is sebezhető alhasi pontja a gárdának. A Bennfika fölénye azonban elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a cserepadon is ül három válogatott játékos (Bozóki, Szentirmai, Lehoczky) akiket a külsős keret felhasználásával újabb játékossal is ki lehet egészíteni. Sérülés, betegség, külföldi tanulmányút miatti hiányzás tehát nem kezdi ki a csapat játékosállományát, egy kezdőre való remek játékos mindig van. A másik nagy előny a csapat összeszokottsága, a Huszár-Barabás-Bódai mag négy, a többi válogatott harmadik éve játszik együtt, heti két-három mérkőzéssel.

Az NSZK-BennFika derbin is alapvetően a rutin diadalmaskodott. A BennFika játékban semmivel nem volt jobb a NSZK-nál, utóbbiak több helyzetet dolgoztak ki, egy néhány perces periódustól eltekintve domináltak, mégsem volt igazából esélyük a győzelemre. A BennFika az őszi mérkőzés után most is nélkülözte két alapemberét, ezúttal egy ajándékkapust is engedélyezett ellenfelének, mégis nyert – tulajdonképpen biztosan. A rangadó-rutin hiányát jól mutatja, hogy az NSZK éppen az élcsapatokkal szembeni meccseit veszítette el és most is a sok puskaport szagolt „öreg Futó” bizonyult a csapat legjobb emberének.

Az NSZK-BennFika mérkőzés legfőbb tanulsága azonban túlmutat a két csapat harcán. Ez a derbi bebizonyította, hogy érdemes elitcsapatokat építeni és vigyázni kell a meghatározó gárdákra, meg kell óvni azokat a széteséstől. Meggyőződésem, hogy az említett két együttes és a Hamza mellett a bajnokság játékosállományából fel lehetne építeni még három előbbiekkkel konkurrálni tudó A-ligás csapatot. A Jogász, a Rosszmájúak és a Trippertitum játékoskerete mindenképpen kiindulópontot jelenthetne ehhez. A csapatok megszűnésének, feloszlásának, elkomolytalanodásának jelenségét a B-liára kellene korlátozni, mindenképpen meg kellene akadályoznui, hogy ez a jelenség az A-ligára is átterjedjen. Szervezetileg mindezt az A-liga tavaszi alsó- és felső-házra osztásával lehetne elérni, amely néhány egyéb szervezési megoldással a liga lebonyolításának jelenlegi legnagyobb hiányosságait is orvosolná.

Mivel egy hónap múlva mindenki eltűnik vizsgázni azután nyaralni, most lenne még érdemes egy cselekvési tervet kidolgozni arra, hogy hogyan lehetne szervezési újításokkal elérni az A-liga minőségbiztosítását és azt, hogy hetente legalább három NSZK-BennFika szintű rangadót láthassunk.

Gondolkozzunk, beszéljünk lassan a konkrétumok szintjén is ezekről a dolgokról! Ahogy a félig töltött vizes pohárról is lehet azt mondani, hogy félig tele van, a mostani bajnokságot is lehet úgy jellemezni, hogy nem rosszabb a régieknél, csak kevesebb a jó játékos! A lényeg, hogy a joghallgatók, az ide járók, egyetemi éveiket most töltők döntsenek ezekben a kérdésekben. A hozzám hasonló veteranissimusok legfeljebb néhány jó ötletet adhatnak a viccben szereplő rabbihoz hasonlóan..

Kelemen Miklós

 

 
celte.jpg
csapatkep (55).JPG
Oldalainkat 39 vendég böngészi