Hirdetés
XXIII. ELTE-Jogász Focikupa
- kupa -
Írta: Futó Balázs   
2008. november 27. csütörtök, 22:10

Nem telt el eseménytelenül a szokásos őszi jogász fociocikupa. A nagy hidegre való tekintettel sátor alá menekült rendezvényen volt minden ami kell egy jó focikupához (kemény színvonalas meccsek, jó hangulat, fantasztikus pálya, sok gól…), ugyanakkor voltak focipálya közelébe sem való történések is. A győzelmet végül az NSZK szerezte meg a döntőben azt a JogÁSZ-t verve akinek korábban a kupán való elindulása is kérdéses volt, s akik végül ennek ellenére is a döntőig meneteltek. Íme az angyalföldi kupa történései.

 

 

 

A-csoport 

Az A jelű kvintettbe került a B-Liga listavezetője, a Dread Bíró, a B-Ligában nem túl jól szereplő, ám a kupára remekül összeálló Kreál Madrid, a bajnoki címvédő BennFika, a korábban indulását is kérdésessé tevő, ám a kupára bivalyerős csapattal érkező JogÁSZ (A Tequila kapusával, Fischer Ádámmal és a külsős Bíró Jánossal kiegészülve), s végül a kupa címvédője, a mindig sötét lónak számító CsontBrigád (a Ternyák-Nemes-Majoros nevével fémjelzett CSB a tavaszi kupán már a csoportkörben búcsúzni kényszerült).

 

 

A táncot a Dread Bíró és a BennFika nyitotta, s bár a BF-ből hiányzott az utóbbi időben a támadásban a csapat vezérévé váló Barabás, valamint a hátsó alakzat két oszlopa, Bódai Balázs és Szentirmay Márton is, a Dread Bírónak érezhetően nagy váltás volt a B-Liga irama után az A-Ligás szintre váltás, s végül mire felvették az utazósebességet, addigra a mérkőzés már elúszott, s végül a BennFika magabiztosan hozta a meccset.

BennFika – Dread Bíró 3-0

Gsz: Huszár (2), Stefkovics

 

 

A következő meccsen a címvédő debütált, s ezen a mérkőzésen nagyjából minden a helyére került, azaz mindenki meggyőződhetett a CsontBrigád céljairól. A profi futballistákat is felvonultató CSB valósággal lelépte az egyébként később kiválóan helytálló, s a kupa üde színfoltját jelentő Kreál Madridot. Külön érdekessége a meccsnek, hogy a későbbi gólkirály, szintén profi Szendrei egymaga kis híján annyi gólt lőtt a Kreálnak, amennyit a csoportban szereplő másik három csapat összesen (6-7 volt az arány). A CSB mindenesetre ezzel a győzelmével világosan jelezte: maximum néhány óra erejéig hajlandóak megválni a kupától!

Kreál Madrid – CsontBrigád 3-10

Gsz: Rohr (2), Micheller ill. Szendrei (6), Nagy R. (3), öngól

 

 

A Dread Bíró elsőkörös veresége után immáron győzelmi kényszer alatt játszott, márpedig lévén a DB feltett célja a továbbjutás kiharcolása volt, az újabb kudarc lényegében a kieséssel lett volna egyenértékű. A JogÁSZ a vártakkal ellentétben nemcsak hogy ki tudott állni, de a felépülő Muhi András mellett sikerült elcsábítani az egész tornán kiválóan teljesítő Reinitz-Onder duót is, így remek mérkőzésre volt kilátás. A mérkőzésen a Dread kezdett jobban, Gerencsér góljával a vezetést is megszerezte az újoncgárda, s bizony sokáig úgy tűnt le is győzik a JogÁSZ gárdáját, akik azonban a torna során többször is lehetetlen helyzetből álltak fel, s ezúttal is az utolsó öt percben sikerült fordítaniuk Szádeczkyéknek. A Dread Bíró pedig ezúttal végig partiban volt az A-Ligát holtversenyben vezető kékekkel, így még jobban fájhatott a kudarc Szirmaiéknak.

JogÁSZ – Dread Bíró 2-1

Gsz: Muhi, Onder ill. Gerencsér

 

 

A BennFikaCsontBrigád mérkőzés első felvonása több dolog miatt is érdekesnek ígérkezett, hogy mást ne mondjunk, a tavalyi őszi kupa döntőjébe is ezen két csapata kvalifikálta magát. Azt az ütközetet végül a zöld asztal mellett a CSB nyerte (emlékezhetünk: a BennFika tévesen hitt abban, hogy a két csapat a rossz időre tekintettel a döntő elhalasztásában egyezett meg. A döntőre végül egyedül a CSB jelent meg, magának vindikálva a kupát. Később hosszas huzavona után a Szervezők átadták a kupát Ujlaky Tamás csapatának.). A Fikákat így jóideje fűtötte a visszavágás reménye. A meccs eleve felfokozott hangulatban zajlott, és bár a BF Huszár Gábor vezetésével derekasan küzdött, a CsontBrigád végül behúzta a meccset, így ezúttal a pályán verte az A-Ligás címvédőt.

CsontBrigád – BennFika 3-2

Gsz: Nagy R. (2), Szendrei ill. Huszár (2)

 

 

A JogÁSZKreál meccsen a JogÁSZ számára nyilvánvaló volt, hogy nem engedheti meg, hogy pontot veszítsen Kerekes Gyuriékkal szemben, lévén a BennFika és a CsontBrigád várt még rájuk a hátralévő két meccsen. A Kreál az első fordulós tizese után ezúttal már jóval szervezettebben védekezett, s az egész torna során remeklő Onder-Muhi párosnak igencsak meggyűlt a baja a madridiak hátsó alakzatával. Ezzel együtt a JogÁSZ hozta a kötelezőt, s szurkolhatott a Dread Bírónak, hogy végre jöjjön ki nekik a lépés a CSB ellen, valamint várhatta a BennFika elleni meccset.

JogÁSZ – Kreál Madrid 3-0

Gsz: Muhi (2), Onder

 

 

A CsontBrigád Dread Bíró mérkőzés bár rendkívül magas színvonalon zajlott, mégsem elsősorban a mutatott játékról marad emlékezetes. Pedig történhetett volna így is, elvégre a Dread Bíró az addig száz százalékos CsontBrigád ellen pazar játékkal rukkolt elő, s ezúttal támadásban is összeállt a gépezet. A csapat kiváló játékkal elhúzott 4-1-re a B-Ligában is kiválóan teljesítő Szirmai vezetésével, s úgy tűnt ezzel akár érdemben bele tudnak szólni a továbbjutás kérdésébe. Ekkor azonban az egész nap folyamán rendkívül indiszponáltan fújó, az utolsó pillanatban beugró spori óriási hibát követett el. A mérkőzést megtekintők egyöntetű véleménye alapján valóságos ámokfutásba kezdett a játékvezető, s ennek csúcspontja az volt, amikoris kirúgást jelzett, ehelyett azonban a CSB végzett el egy szögletet, majd az események előtt értetlenül álló DB-játékosok kíséretében szépített, végül felfokozott paprikás hangulatú meccsen Szendrei vezetésével megszerezte a győzelmet is a CSB. A Dread játékosok a mérkőzés végén megrohamozták ugyan a játékvezetőt, ám a végeredményen mindez már nem változtatott, nyert a CsontBrigád, kiesett a Dread Bíró.

CsontBrigád – Dread Bíró 5-4

Gsz: Szendrei (5) ill. Szirmai (4)

 

 

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Dread Bíró csodatételével nem lesz feltétlenül létkérdés a győzelem a csapatok számára, az események alakulása végett mégis igazi ki-ki párharcnak ígérkezett a JogÁSZBennFika mérkőzés. A mérkőzést mindenesetre az eleddig 100%-os JogÁSZ kezdte jobban, s bizony meg is szerezték a vezetést Onder góljával. Ezután, lévén egy esetleges vereség egészen bizonyosan a búcsút jelentette volna Orbán Balázséknak, minden követ megmozgattak a portugálok, s előbb Bozóki, majd Huszár is gólt tudott szerezni, így végül ha nehezen, is de életben tartották továbbjutási esélyeiket, amelynek realizálódásához mindössze annyi kellett, hogy a JogÁSZ ne nyerjen a CSB ellen. Ezzel szemben a JogÁSZ igen nehéz helyzetbe került, hisz mindenképpen meg kellett verniük az addig megállíthatatlan CsontBrigádot, ráadásul, mint azt az utólagos számolások során kiderült, a hármas körbeverés miatt legalább négy góllal.

BennFika – JogÁSZ 2-1

Gsz: Bozóki, Huszár ill. Onder

 

 

A következő mérkőzésen a csalódott csapatok összecsapása következett. A Dread Bíró számára a szép búcsú volt a tét, míg a Madridnak ezen kívül még ott volt a BennFika elleni meccs is, ám az alighanem borítékolható volt, hogy ha a csapatok nem akarnak pont nélkül hazatérni, úgy ezen a meccsen mindent bele kell adniuk. A két csapat egyébként találkozott már a bajnokságban is, akkor könnyedén nyertek Dreadék, ám erre a meccsre nagyon összekapta magát a Madrid. A meccsre átmentette előző találkozón mutatott remek formáját a DB házi gólkirálya Szirmai Ágoston, s végül két góljával el is döntötte a meccset, lévén a túloldalró csak Micheller Ádám tudott gólt szerezni. A DB ezzel egy számára már nagyon kijáró győzelemmel tudott búcsúzni a kupától, míg ekkor tán a Madrid sem gondolta, hogy utolsó meccsén mekkora szerephez juthat majd.

Kreál Madrid – Dread Bíró 1-2

Gsz: Micheller ill. Szirmai (2)

 

 

A JogÁSZ és a CSB számára is az utolsó mérkőzés jött a csoportkörben, így itt már nem volt mit tartalékolni a JogÁSZ számára. A meccs előtt a szervezők ugyanis világossá tették Szádeczkyék előtt, hogy hármas körbeverés esetén összgólkülönbség rangsorol a csapatok között, s mivel a CSB gólkülönbsége 18-9 (+9) volt, a JogÁSZ-é pedig 6-3 (+3), így a JogÁSZ számára legalább 4 gólos győzelemre volt szükség. (Mint utóbb a JogÁSZ csapatkapitányától megtudtunk, lélekben már le is tettek a továbbjutásról a kékek...) A mérkőzést ennek megfelelően aktívan kezdték Muhiék, s elég hamar háromgólos vezetésre tettek szert. Ezután már csak egy hajszálon függött, hogy a két csapat közül melyikük biztosítja helyét az elődöntőben, s melyikük sorsa kerül a Madrid-BennFika mérkőzés kezébe. A döntő tust 4-1 után azonban a JogÁSZ vitte be, akik a meccsen végig lendületesen játszva kiütötték a CSB-t, s hátradőlve várhatták az elődöntőt. Ahhoz, hogy a csoportelsőség meglegyen nekik, a BF-nek nem lett volna szabad három gólnál többel nyerni a Madrid ellen, a CSB számára pedig a továbbjutáshoz maximum két gólos portugál siker fért bele.

JogÁSZ – CsontBrigád 5-1

Gsz: Muhi (2), Onder, Bíró, Reinitz ill. Nagy R.

 

 

Az utolsó meccsre tehát nem maradt más feladata a BennFikának, mintsem, hogy a már kiesett Madridot három vagy annál több góllal verjék. (Érdekesség, hogy egy 4-0-s portugál győzelemmel sorsolás döntött volna a JogÁSZ és a BF közötti csoportelsőségről.) A BennFika idegesen kezdte a találkozót, amit csak tetézett, hogy az ihletett formában védő Madrid kapusnak, valamint a mérleg nyelve szerepét igen komolyan vevő Madrid hozzállásának köszönhetően csak nem akart a vezetés sem megszületni a Fikák számára. A várva várt áttörést a nap folyamán először eredményes Orbán gólja hozta meg, ám a gátak csak nem oldódtak, s továbbra is maradt az egygólos vezetés. A második félidőben gyakran önfeláldozóan, minden elismerést megérdemlő hozzáállással játszó Madrid még egyszer kapitulált, egy bedobás után Huszár kapásból lőtte ki gyönyörűen a hosszút. A hátralévő több mint fél egy félidőben azonban hiába támadott ki a BF, újabb gólt már nem sikerült elérnie, így végül ha csak egy góllal is de lemaradt a továbbjutó helyekről.

BennFika – Kreál Madrid 2-0

Gsz: Orbán, Huszár

 

 

Az események szomorú krónikájához tartozik, hogy támadt némi értelmezési vita a kiírással kapcsolatban, amely végül nyílt ellenségeskedésbe csapott át a BennFika és a CsontBrigád között. A korábbi sérelmek egymás fejéhez vágását hangos szóváltás követte, ami után a BennFika kapusa, Csurgay András és a CsontBrigád csapatkapitánya, Ujlaky Tamás egymás ellökésével próbálta jobb belátásra bírni a másikat. Az esetet észlelő CSB játékosok fejüket elvesztve egyidejűleg hárman (amihez később egy pálya mellett álló CSB-szimpatizáns is csatlakozott) támadtak Csurgayra, s bár többen próbálták csitítani a kedélyeket, a csapatkapitányukért bosszút követelő CSB-játékosok hosszú percekig üldözték a BennFika kapusát. Az eseményekhez hozzátartozik, hogy a játékvezető, látva az eluralkodó hangulatot, jelezte, így nem kívánja levezetni a hátralévő meccseket! Bizony ekkor komolyan felvetődött a kupa félbeszakadása is! Hogy ez végül nem így alakult, az annak volt köszönhető, hogy a BennFika köszönte szépen, s jelezte ilyen hangulatban nem kívánja folytatni a játékot. (Igaz, a játékvezetőkkel való konzultációt követően kiderült, erre egyébként sem lett volna módjuk.) Ugyanez a megoldás felvetődött a Hamza-NSZK-JogÁSZ hármas fejében is, ám végül a játék mellett döntöttek a felek, így következhettek az elődöntők.

 

 

Az A-Csoport végeredménye:

 

 

 

M

Gy

D

V

Lg

 

Kg

Gk

Pt

1.

JogÁsz

4

3

0

1

11

 

4

7

9

2.

CsontBrigád

4

3

0

1

19

 

14

5

9

3.

BennFika

4

3

0

1

9

 

4

5

9

4.

Dread Bíró

4

1

0

3

7

 

11

-4

3

5.

Kreál Madrid

4

0

0

4

4

 

17

-13

0

 

 

 

B-csoport 

A B-Csoportba négy A-Ligás csapat került, a listavezető NSZK, a kupákra rendre kettőzött erővel készülő, specialista Hamza Rostock, a legutóbbi, azaz a tavaszi jogász-bölcsész kupa győztese, Dutch-ia, az A-Ligában a középmezőnyhöz közelkerülő, ám a meccsre vélelmezhetően másnaposan megérkező Necseszdel alkotta az elsőosztályú kvartettet. Hozzájuk csatlakozott még a B-Ligás Integrazionale, aki azért csemegézgetett még egy kicsit a B-Ligás vetélytársak csapataiból, így komoly tényezőt jelentettek a csoportban.

 

 

Az első mérkőzésen rögvest bizonyították is mindezt, hiszen a tétmeccseken október 10.-e óta veretlen Dutch-ia volt az FC Intergrazionale ellenfele. A torna során, kimondatlanul ugyan, de a továbbjutás volt a célja Kozák Mátééknak, s ezt rögtön az első mérkőzésen nyomatékosítani is akarták a vetélytársakban. Bár a Dutch-ia egyik fele kissé elaludt így elég tartalékosan léptek pályára a narancsmezesek, a milánói kék-feketék szervezett játékot nyújtva, Csányi Márk három góljának köszönhetően két vállra fektették A-Ligás ellenfelüket, így bizakodva várhatták a Hamza elleni folytatást. A Dutch-ia ugyanakkor igen nehéz helyzetbe hozta saját magát.

FC Integrazionale – Dutch-ia 3-2

Gsz: Csányi (3) ill. Szentirmay, Szabó T.

 

 

A következő meccsen csoport esélyeseként lépett pályára az NSZK az első meccsén fél csapattal megjelenő (így kölcsönemberrel játszó) Necseszdellel szemben. Az NSZK végig igyekezett iramot diktálni a csere nélkül játszó Necseszdel ellen, ugyanakkor a várt gól csak nem akarózott megszületni, ami nagyban köszönhető volt az egyébként középhátvédet játszó ám ezútta a kapuban kimagaslót nyújtó Baranyai Zoltánnak, aki az első félidőben mindent hárított. A második félidőben aztán Futó G. sarkazásos gólja megtörte a jeget, s ezután a több teret kapó NSZK bedarálta becsülettel (és hányingerrel) küzdő ellenfelét, így hozta a kötelezőt.

Necseszdel United – NSZK 0-5

Gsz: Bánk (2), Futó G., Futó B., Hűvösvölgyi

 

 

Az Integrazionale győzelmével a zsebében önbizalommal telve léphetett pályára a kupákat saját bevallásuk szerint is mindig gyengélkedve kezdő Hamza ellen. A mérkőzés roppant szorosan is alakult, mert bár a Hamza vezetést tudott szerezni, ugyanakkor Csányi révén egyenlíteni tudott az Integr. Ugyanakkor elkövette azt a nagy hibát a kiscsapat, hogy vérszemet kapva nekirontott ellenfelének, aki rendkívül rutinosan kihasználta adódó lehetőségeit, s végül a vezető gól megszerzése után könnyen lépett túl ellenfelén, megtörve rossz átkát, végre győzelemmel kezdve egy kupát

Hamza Rostock – FC Integrazionale 4-1

Gsz: Kovács Z. (2), Várhomoki G., Horváth B. ill. Csányi

 

 

A következő meccsen immáron a felmentő sereg (azaz a Fekete Sereg) által megerősített Dutch-ia játszott az NSZK-val. Kétségtelen a nyugat-németeknek volt okuk a törlesztésre elvégre mindezidáig egyetlen idei vereségüket épp a Dutch-iától szenvedték el. A mérkőzésen most is feltűnően aggresszíven kezdett a holland gárda, s ha Ecsedy lövése után nem ment bevetődve a gólvonalról Futó G. akár a vezetést is megszerezhették volna Szentirmayék. Ehelyett néhány percen belül a listavezető szerezte meg a vezetést, s ezzel kezébe is vette a meccs irányítását, melyet nem is engedett ki, rendkívül nehéz helyzetbe hozva ezzel a Dutch-iát.

NSZK- Dutch-ia 2-0

Gsz: Bánk, Árendás

 

 

A következő meccsen a testvércsapatok összecsapása következett, azaz a Hamza a Necseszdellel meccselt. A mérkőzés egészét a baráti szóval lehetne jellemezni leginkább, s bár egyik csapat sem vette félvállról a mérkőzést, egyik csapat sem vitte túlzásba a támadásokat, s amikor támadásba is lendültek a csapatok akkoris ott volt a Baranyai-Kovács duó, hogy állja a sarat. Ennek megfelelően maradt a 0-0, amellyel a Hamza lehetett elégedettebb, hisz a Dutch-ia ellen egy esetleges győzelemmel bemasírozhattak az elődöntőbe, ugyanakkor a Necseszdelnek mindkét hátralévő meccsét hoznia kellett volna a továbbjutáshoz.

Necseszdel United – Hamza Rostock 0-0

Gsz: -

 

 

A Hamza döntetlenjével adódott a cél az Integrazionale számára, azaz a hátralévő két meccséből ha egyet megnyer, és a Dutch-ia veri a Hamzát akkor a surranópályán induló Integr az elődöntőig masírozhatott volna. Hogy ez a győzelem az NSZK ellen valósuljon meg elég megdőlni látszott lévén a bátortalanul kezdő Integr jó öt perc után három gólos hátrányba került, s bár a továbbiakban tartalékolni kezdte erejét az NSZK nem sikerült közelebb kerülnie ellenfeléhez az Integrnek, aki azért annyit mindenképpen elmondhat magáról, hogy egyedüliként tudott gólt lőni a csoportkörben Szombati Zoltánnak.

NSZK – FC Integrazionale 5-1

Gsz: Hűvösvölgyi (3), Bánk (2) ill. Máté I.

 

 

A Dutch-ia Necseszdel mérkőzésen az volt a tét, hogy ki tudja megragadni az utolsó szalmaszálat, már ami a továbbjutási esélyeket illeti. A Necseszdel számára bíztató volt a Hamza elleni döntetlen, míg a fölébredni látszó Dutch-ia az NSZK elleni játékára alapozhatott bátran. A meccs ennek megfelelően rendkívül kiélezett volt, s bár ha sokkal nem is de a Dutch-ia egy hajszálnyival, azaz egy góllal jobbnak bizonyult ellenfelénél, így az NSZK-Hamza meccsen esetleges rostock vereség esetén ki-ki meccset vívhatott volna Várhomokiékkal.

Dutch-ia – Necseszdel United 2-1

Gsz: Schuszter, Popules ill. Molnár

 

 

De ahhoz, hogy ez megvalósulhason az NSZK-nak mindenképpen legalább egy x-et kellett volna hoznia a Hamza ellenében, ami ha azt vesszük, hogy az NSZK addigra már biztosította helyét az elődöntőben, míg a Hamzának egy esetleges győzelem szintén fix helyet jelentett volna a legjobb négy mezőnyében. A két csapat eléggé puhatolózó játékot játszott, egyik fél sem akart túl sokat kiadni magából, ám a döntetlenszagú meccsen végül egy bedobás után a labdát saját kapujába csúsztató Hamza-védő balszerencsés megmozdulása fordulatot hozott. Előnye tudatában aztán a kontrákra berendezkedő NSZK újabb gólt szerzett, a továbbjutásra még esélyes Dutch-ia és Integrazionale játékosok nagy örömére.

NSZK – Hamza Rostock 2-0

Gsz: Árendás, öngól

 

 

Az Integrazionale számára az utolsó szalmaszálat egy esetleges Necseszdel ellen győzelem jelenthette volna, s bár azután még a Dutch-ia esetleges pontszerzésére lettek volna utalva, először a tavalyi B-Ligás bajnok állt az útjukban. A Necseszdel számára elúszott a továbbjutás eddigre, egy esetleges győzelemmel is négy pontra jöttek volna fel, amit aztán a Dutch-ia - Hamza meccsen biztosan túlszárnyalt volna valamelyik csapat. A Necseszdel ennek ellenére nem adta olcsón (sőt sehogy) a bőrét, s kiélezett meccsen végül megfosztotta a csoport egyetlen B-Ligás csapatát elődöntős álmaitól. A vége 2-1-es United siker, s mint utóbb kiderült harmadik hely a csoportban.

Necseszdel United – FC Integrazionale 2-1

Gsz: Varga I., Nagy Á. ill. Csányi

 

 

Az Integrazionale vereségével kétszemélyessé vált a második helyért vívott harc. A Dutch-iának minden körülmények között vernie kellett volna a Hamzát a továbbjutáshoz, ám tovább nehezítette az Oranje dolgát, hogy Szabó Tamás sérülésével csere nélkül maradtak. A meccs elején ez még nem jelentkezett az eredményben a félidőig rendkívül szoros élvezetes meccset játszott egymással a két csapat s bár Schuszter góljával még a Dutch-ia vezetett, az erejével elkészülő Dutch-iát végül szép lassan, módszeresen felőrölte a Hamza, aki győzelmével bebiztosította helyét a legjobb négy között, aholis az a JogÁSZ várt rájuk, akikkel rendre végletekig kiélezett meccseket szoktak vívni, s így jó esélyekkel válrhatták az elődöntőt

Dutch-ia – Hamza Rostock 1-4

Gsz: Schuszter ill. Várhomoki G., Kertész, Horváth B., Balázs G.

 

 

A B-Csoport végeredménye:

 

1.

NSZK

4

4

0

0

14

 

1

13

12

2.

Hamza Rostock

4

2

1

1

8

 

4

4

7

3.

Necseszdel United

4

1

1

2

3

 

8

-5

4

4.

FC Integrazionale

4

1

0

3

6

 

13

-7

3

5.

Dutch-ia

4

1

0

3

5

 

10

-5

3

 

A Dutch-ia és az Integrazionale között az egymás elleni eredmény döntött.

 

 

ELŐDÖNTŐK

 

A kisebb közjáték után némi csúszással ugyan de folytatódott a kupa, az egyik ágon a JogÁSZ-nak a Hamza jutott ellenfélül. A beugró játékvezető indiszponáltságát jelzi, hogy szemben a másik elődöntővel ezen a meccsen önkényesen 2x15 percet szavazott meg a feleknek. A mérkőzésen mindkét csapat próbált nagyon koncentráltan játszani, mindkét csapat nagyon figyelt a védekezésre, egyik oldalon Reinitz Gábor bírkózott állandó jelleggel a Hamza előretolt ékeivel, míg a rostocki oldalon a védelem régi megszokott egységet alkotva tartóztatta fel a JogÁSZ csenevész, villámléptű támadóit. Az persze várható volt, hogy az első emberek összehoznak majd egy-két helyzetet, azaz gól nélküli meccsre aligha számíthattunk, ám az, hogy a Hamza Horváth Balu és Onder Péter gólváltásán felül újból egy öngóllal sújtja magát, kényszerhelyzetet előidézve maga számára. További gólt azonban már nem sikerült szerezni, így a JogÁSZ, bár a CSB elleni meccs előtt már a csoportkörből történő továbbjutásban sem bízott, bemasírozott a döntőbe

JogÁSZ – Hamza Rostock 2-1

Gsz: Onder, öngól ill. Horváth B.

 

 

A másik oldalon a csoport második helyére befutó CSB, a veretlen NSZK-val mérkőzött. A meccs elején rendkívül megilletődötten kezdett a csoportelső, s néha csak asszisztált a CSB szervezett támadásaihoz, amelynek egyikéből aztán meg is szerezte a vezetést: Nagy R. bombázott védhetetlenül Szombati kapujába. A kapott gól után összekapta magát az NSZK, elkezdett rövid pontos passzokkal operálni, aminek köszönhetően már többször közel jártak az egyenlítéshez, végül egy sakk-matt figura végén Futó G. passzolta a kapuba Hüvösvölgyi labdáját. A hátralévő időben Szombati mentett még kétszer is földöntúli bravúrral, ám az esélyeket kiegyenlítendő a 2x12 percet a hosszabbítás keretén belül a CSB és az NSZK is megkapta a ráadás 2x3-at. A hosszabbításban aztán átvette a játék irányítását az NSZK és Bánk révén megszerezte a vezetést. A Szombati által megbabonázott CSB-csatárok mindent egy lapra tettek fel, ám ez csak egy Árendás labdaszerzéshez vezetett, aki egy az egyben a kapust is kicselezve eldöntötte a meccset, így az NSZK jutott a döntőbe.

NSZK – CsontBrigád 3-1 (hosszabbítás után)

Gsz: Futó G., Bánk, Árendás ill. Nagy R.

 

 

A BRONZMECCS

 

A Hamza Rostock CsontBrigád bronzmeccs kis híján elmaradt, egyrészt mert a csalódott csapatok nem feltétlenül akartak megmérettetni, másrészt mivel a bírósporttárs végezve érezte munkáját, s nem akarta lefújni a bronzmeccset. Végül némi közjáték árán sikerült rávenni a meccs levezetésére, a jegyzőkönyvbe azonban sajnálatosan a gólszerzők már nem kerültek be. Az mindenesetre szemet szúró volt, hogy a CSB-játékosok címvédők lévén jóval elégedetlenebbek voltak, mint a bronzéremért lelkesedni tudó Hamza játékosok. A mérkőzés meglehetősen változatos volt, potyogtak a gólok, a bronzérmet végül a jobban koncentráló Hamza játékosok nyakába akasztották.

Hamza Rostock – CsontBrigád 4-3

Gsz: ???

 

 

DÖNTŐ

Az NSZK és a JogÁSZ mindig rendkívül kiélezett meccset vív egymással, elvégre a bajnokságban tavaly két szűk NSZK győzelem született (1-0 és 5-4), ugyanakkor a tavaszi kupán az elődöntőben a JogÁSZ 2-0 arányban meg tudta verni ellenlábasát (igaz a döntőt akkor a Dutch-iával szemben elbukták). A meccs elején úgy tűnt ez a nap megint a JogÁSZ-é lehet, hisz az NSZK igen passzívan védekező felfogásban kezdett, ami köszönhető volt annak, hogy a kupa során az egyébként sem bő keretet további sérülések súlytották, s leginkább csak kivárásra játszottak elöl. A félidő végéhez közeledve többször is emberelőnyös helyzetben vihették a labdát Onderék, ám egy Muhi András révén elért kapufánál, valamint egy Szombati által hatástalanított Szádeczky bombánál tovább nem jutottak. A fordulás után aztán bátrabban lépett fel az NSZK, ugyanakkor a vezetéshez egy jó adag szerencsére is szükség. Egy bedobás után a remek napot kifogó Futó G. fejelte remekül kapura a labdát, amibe Fischer Ádám nem kisebb bravúrral kapott bele, ám a labda átvánszorgott valahogy a gólvonalon. Vezetése tudatában és Szombatival a háta mögött újfent védekezésre rendezkedtek be a németek, ám Muhi Andrást szabályos eszközökkel nem lehetett tartani, így gyakorolhatták a szabadrúgásokat Onder Péterék. A vége felé persze ahogy lenni szokott támadott mindent egy lapra feltéve a JogÁSZ, s az NSZK kontráit sokszor ugyancsak szabálytalanságok árán sikerült megfékezni. Árendás egyszer mégis kiugrott, s bár eldönthette volna a meccset, végül kimaradó ziccere után sem kellett különösebben bosszankodnia, hisz az eredmény már nem változott maradt az 1-0 és az NSZK győzelem.

NSZK – JogÁSZ 1-0

Gsz: Futó G.

 

 

 
ambi.jpg
csapatkep (38).jpg
Oldalainkat 48 vendég böngészi