Hirdetés
Élménybeszámoló
- egyéb -
Írta: Futó Balázs   
2009. április 29. szerda, 18:00

Az Universitas Kupa budapesti döntőjéről

 

Az egykoron nagy sikernek örvendő BEK, azaz a Borsodi Egyetemi Kupa helyébe lépő BEFS kupát rendezték meg április 25.-én szombaton a Népligeti Építők pályán. A BME villanyfényes bajnokságának legjobbjai és a Közgáz Liga kitűnőségei mellett az ELTE három nagy bajnokságának képviselői alkották a majd húszfős mezőnyt. Bajnokságunkat egyetlen csapat, az NSZK zászlaja alá felvonuló, a végére inkább B-Liga válogatottá váló brigád képviselte. A torna élménybeszámolóját ezúttal abszolút szubjektív hangnemben olvashatjátok.

Tavaly a csapat saját várakozásait is felülmúlva szerzett megsüvegelendő harmadik helyet, ami mint utóbb kiderült országos részvételt jelentett volna egy visszalépés miatt, ám a csapat adminisztrációs okokból lemaradt a miskolci döntőről. Idén egyértelmű célként fogalmazódott meg a nagydöntőre való kijutás, ám az élet csakhamar keresztülhúzta az álmodozó csapatkapitány számításait. Az NSZK alapcsapatából ugyanis sérülés miatt hiányzott Lehoczky Péter, aki saját bevallása szerint (túl azon, hogy imádják a nők) részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, s melynek gyógyulási időpontjául május 8-át tűzték ki az orvosok (mintegy elhiteltelenítve a szakadás diagnosztizálását). Lecsón kívül szintén távolmaradt a diákigazolvánnyal nem rendelkező NagyFutó (igaz több csapat résztvevőinek ilyen jellegű problémák nem szolgáltak leküzdhetetlen akadályul), az állandó nyavajgó Gubík László, a sportösztöndíja okán röghöz (azaz az ELTE-SE-hez) kötött Árendás Tamás, valamint a hétfő reggeli Polgári Jog államvizsgájára tekintettel szintén távolmaradt a csapat kulcsa, a kapus Szombati Zoltán (ki érti miért nem akart egy teljes szombatot átfutballozni egy nappal az államvizsgája előtt???).

Emígyen lett tehát, hogy az elkeseredett csapatkapitány a B-Liga kiválóságai felé fordította tekintetét, s a megmaradó kvártett mellé mozgósította a Fekete Serreg két kiválóságát, Sebestyén Dávidot és a góllövőlista éllovasát Schuszter Ádámot, valamint a Dredd Bíró a két villámléptű középpályását Gerencsér Gergőt és Fekete-Győr Andrást is. A kapuba a Schuszter által elhozott Petyke Edgar lett delegálva, mindenki legnagyobb megelégedésére. Az NSZK alapcsapatát a csapat házi kedvence, Bagdi Áron (a.k.a. Buta Bagdi, a.k.a. Dino(szaurusz), a.k.a. Rino(cérosz), csapatkapitánya Futó Balázs, szélső terminátora Szabó Béla, valamint az egész nap nagypályás edzője elől menekülő, neve elhallgatását kérő A-Ligás gólkirály (a továbbiakban csak Réti Gekkó) alkotta.

 Csapatunk számára már a sorsolásnál rosszul kezdődtek a dolgok, elvégre későbbi riválisainkkal ellentétben 5 fős csoportba kerültünk, azaz egy mérkőzéssel több került a lábainkba, ráadásul a későbbi győztes Közgáz ligaelső Q-Pac csapatával egy kvintettbe sikerült kerülni. További ellenfeleink a CSTB, a Nyuszikám, valamint a BEFU nevű formációk voltak.

Első mérkőzésünkre a CSTB gárdája ellen került sor, s bár ekkor még szidalmaztuk a Népligeti posztó állapotát, a későbbiekben fájó nosztalgiával tekintettünk vissza a helyenként lukas, ám utólag biliárdasztalsimaságúnak tűnő pályára. A meccset jól kezdtük bár Réti Gekkó szokásához híven a sorsolás kezdetekor kecmergett ki ágyikójából, s bizony Gögén (Gerencséren) is jócskán látszódtak az előző nap felesei. A csapatot kapitánya vette hátára, s Futó B. góljaival el is mentünk kettő nullára, a dolog apró szépséghibája, hogy a cséká önnön dicsfényében lubickolva, képzeletbeli barátai köszöntése közepette oly rosszul lépett egy göröngyre, hogy rögtön össze is szedett komolyabb térdszalaghúzódást, ugyanakkor hősiesen vállalta a folytatást. Szükség is volt az emberanyagra elvégre a csapat széplelke Szabó Béla, akivel szemben a vezetőség a hatékonyabb széljáték, az erőszakosabb letámadás mellett a bocsánatkérések drasztikus csökkentését tűzte ki céljául, eleve sérülten érkezettt, míg Schuszter Ádám nagyjából második lépésénél szedett össze kisebb húzódást. A mérkőzésen továbbra is mi maradtunk támadásban és előbb Schuszter, majd Réti Gekkó is feliratkozhatott a góllövőlistára, igaz ellenoldalon a négygólos előny tudatában elpuhuló védekezésünket kihasználva az ellen is tudott egy gólt szerezni, így alakult ki a 4-1-es siker.

Eztán következett a Nyuszikám elleni parti, ráadásul a szőnyeg után a hátsó füves pályára kényszerült csapatunk, mely játékélményben leginkább egy jó flipper-partira hasonlított. Meg kell hagyni alakulatunknak nem kedvezett, hogy a játéktér alkalmatlan volt a csapatunk repertoárjába tartozó tiktos fegyverek alkalmazására, mint a labdavezetés és a passzjáték. A meccs előtt szomorúan konstatálta mindenki, hogy Göge és cipője végleg szakítottak egymással (értsd a cipő leszakadt Göge lábáról), így a hasonló veszélytől tartó (egy sárga balos és egy fehér jobbos tartalékot magával cipelő) Futó B. 45-ös csónakjában folytatta a napot. A pálya gyakorlatilag mindenkit elkeserített, egyedül Réti Gekkó ugrott ki majd a bőréből, elvégre a hátsó pályákon elkerülhetett nagypályás edzője szeme elől (akinek edzését családi okokra hivatkozva mondta le a játékos), s félő volt, hogy a teljes váratlansággal játékvezetőként felbukkanó tréner szörnyű haragra gerjed játékosa füllentése láttán. Hátul viszont végre kibontakozhatott a támadó, s két góljának köszönhetően (melyek előtt külön dicséret illeti a gőzmozdonylelkű Sebestyén Dávid remek előkészítéseit), valamint Schuszter találata révén 3-1re vezettünk a nyuszis-fiúk ellen, a vége azonban egy buta hiba okán igen szoros lett, s 3-2-nél a napot hatalmas ásításokkal kezdő ám ekkortájra már Jeanne d'Arc-i révületbe eső, ihletett formában védő Edgárnak, valamint egy utolsó pillanatban a gólvonalról történő tisztázásnak hála hozni tudott csapatunk.

Következő mérkőzésére szünet nélkül készülhetett a csapat, méghozzá a két vereséggel a háta mögött érkező, így pediglen biztos kieső Ybl-csapattal, a BEFU-val szemben. A mérkőzés előtt a csapatkapitány roppant nagyvonalúan (a mindössze az ő fejében létező) szünetre bazírozva elengedte a széleken ellenállhatatlan Gerencsért, ami jó húzásnak nem volt éppen mondható, hisz csak a félidő végére érkezett meg tízóraizásából a szélső. A meccset pocsékul kezdte a csapat, s az első szögletből rögtön gólt is kapott; Edgár ugyanis elsőre a támadóra ütötte a labdát, mely onnan az a kapufára, onnan a kapus kobakjára, onnan pedig a hálóba pattant. A rémálomszerű kezdést nem követte feltámadás, a csapat állandó harcban állt az elemekkel, s ha a vakondokat sikerült legyőznie, a kapus állt jól a lábán. A csapat kapitánya eközben életreszóló barátságot kötött a játékvezetővel, aki roppant érdekesen értelmezte a szabálytalanság fogalmát, s az ötödik után automatikusan büntetőt eredményező hatodik faltot semmilyen körülmények között nem óhajtotta lefújni. Ez pedig igencsak kedvezett az eszközökben nemigen válogató, szabálytalanságokat ezeknek megfelelően taktikájába beépítő, mindezek mellett sportszerűen és szimpatikusan játszó BEFU-nak, akik a második félidő közepéig tartották is előnyüket. Ekkor aztán a Dredd Bírós ellenfeleivel megindító harmóniában és összhangban lévő Schuszter kapott remek labdát Gerencsértől és ha nagy nehezen de csak meghozta az egyenlítést csapatunknak. (Azok után, hogy pénteken épp a Sereg fosztotta meg az bajnoki cím ünneplésétől, megletősen jó volt látni az összhangot Fekete-Győrék és a Seregesek közt, mi több az esetet látva többen követelték a szervezőktől az Ebony and Ivory című szám lejátszását is...). Az egyenlítés után maradt támadásban a csapat s ha mérhetetlenül is nehezen, de Gekkó góljával sikerült begyötörni a győztes találatot.

Minő meglepetésként csapatunk a későbbi győztessel a Q-Pac-cal is a füves pályán kényszerült játszani, pihenni ezúttal sem volt ideje csapatunknak, így harmadik mérkőzésünket játszottuk egymás után a későbbi győztes ellen. Ellenfelünket láthatólag nem hatották meg az egyetem jóléti évei, fizikálisan és gyorsaságban is elképesztő iramot diktáltak a közgázos fiúk. Szégyenben persze  mi sem maradtunk annál is inkább lévén első valamirevaló helyzetünkbő Schuszter rögtön gólt is ért el, más kérdés, hogy egy roppant belszerencsés öngóllal szinte postafordultával válaszolt is az ellen. A továbbiakban maradtunk a kontráknál, amelyek egyikéből a legszebb orbánbazsi-s éveket idéző gólt ért el Gekkó. A vezetés tudatában igyekeztünk a kontrákra és a gyorsaságunkra építeni, míg a védelemben Bagdi és Futó B. dobott néha egy-egy ippont ellenfeleivel szemben. A második félidőt aztán még az öltözőben kezdtük és egy újabb megpattanó lövéssel, valamint egy szöglet utáni lesipuskás találattal fordított ellenfelünk, s ekkor csak a parádéző Petyke mentette meg a csapatot az újabb bekapott góloktól. Ellenfelünknek azonban nem volt aggódnivalója, elvégre a döntetlen jobb gólkülönbségük révén nekik kedvezett, ráadásul felállt védelemmel szemben ezen a pályán nehéz volt bármit is tenni. Eképpen bár Gekkónak és Schuszternek is akadtak lehetőségei maradt a 3-2-es vereség és a negyeddöntőbe csoportmásodikként való továbbjutás.

A negyeddöntőre aztán az ELTE-SE csoportját száz százalékosan nyerő BGF-es csapat jutott ellenfélül. A helyzetünket nehezítette, hogy ellenfelünk négy fős csoportból került tovább, ráadásul utolsó meccsére tét nélkül pihenve álhatott ki, mi több elsőosztályú futsalos játékosokat is keretében tudhatott. A meccset ennek ellenére mi kezdtük aktívabban bár kétségkívül látszódott a fáradtság, főként az egésznapos menekülésben kimerülő Gekkón, valamint a szintén elöl őrlődő Schuszteren, akik korántsem tudták tartani addig fennálló egészen elképesztő hatékonyságukat. A jeget aztán Futó törte meg, aki elhúzott a bal oldalon, majd ballal leadott lövésével szemben tehetlennek bizonyult az ellenfél kapusa. A vezetés után egy szabadrúgás-kombinációval megettetek ugyan minket, ám nem sokkal a fordulás után Gerencsér remek akció végén visszavette a vezetést. 2-1 után számtalan helyzet adódott csapatunk előtt, s ha az előbb említettük az Ebony and Ivory című számot itt meg kell jegyezni, a csapat tagjai a meccs vége felé egyre kevésbé kedélyesen énekelgették a Schu-Schu bolondság című számot, elvégre a támadó vezetésével a döntőig elegendő mennyiségű helyzet maradt ki. Hogy végül mentse becsületét egy tisztára játszott kontra után eldöntötte a mérkőzést, megadva a kegyelemdöfést az ellenfélnek.

Ez elődöntőben, azaz az országosra való kijutásról döntő mérkőzésen aztán az Árendás fémjelezte ELTE SE jutott osztályrészünkül. A meccs elején Bagdi adhatta volna meg az alaphangot, elvégre jó másfél perc alatt kétszer is bődületes kapufát lőtt, ám a szerencse ezen a meccsen nem szegődött csapatunk mellé. A mérkőzésen érződött, hogy csapatunkból fogy a szufla, míg ellenfelünk azzal, hogy gyakorlatilag ellazsálta a csoportkört (és csak jóadag mázlinak köszönhetően jutott egyáltalán tovább) teljesen friss maradt a végére. A félidő közepére kezdte is átvenni a játék irányítását az ellen, bár ekkor még hiányzott a kellő koncentráció és pontosság belőlük. Aztán mit ad Isten az NSZK kiesését épp a csapat játékosa Árendás Tamás lövése okozta, hiszen egy szépen kijátszott akció végén kilőtte a felső sarkot. A gól után nem maradt sok ideje csapatunknak, becsülettel végighajtottuk a meccset, a gólhoz legközelebb Sebestyén járt, ám ezen a meccsen nem jött össze semmi, így maradt csapatunk számára a vígaszág és a bronzmeccs.

Amely bronzmeccset persze Murphy törvénye alapján Réti Gekkó edzője volt hivatott fújni, így pedig ezenmód el is köszönhettünk csapatunk egyik centerétől, akinek a helyét a várakozásokkal ellentétben nem Schuszter, hanem az önjelölt Bagdi foglalta el, aki rögtön első helyzetéből meg is kongatta a kapufát... A meccs pikantériája, hogy tavaly épp ugyanezen két csapat játszotta a harmadik helyért folytatott meccset, s akkor a megdöglött csapatok meccsét 3-2-re mi hoztuk a Paksi Halászlé ellenében. A megdöglött csapatok persze itt is megvoltak, ugyanakkor a berúgott helyzetekkel már akadtak hiányosságok mindkét oldalon. A csapatok gyakran vezethettek 3 az 1 elleni támadásokat, ám ilyenkor szinte kötelező jelleggel az egy szem védőhöz játszottak a fiúk. A mérkőzésen már gyakorlatilag mindenki elkönyvelte a 0-0át, kapusunk Edgár is már a hatméteresekre hergelte magát, amikor az utolsó pillanatban az NSZK jövőévre szóló egésznapos csábítását remekül tűrő Fekete-Győr Andris lépett ki Bagdival a balján passzát pedig értékesíteni is tudta a (saját maga elmondása szerint) 90kg színtiszta izomkolosszus. A mérkőzésen már a középkezdésre is alig volt idő, így az utolsó pillanatban belőtt góllal sikerült megúsznunk az oroszrulettet, így pedig díszes trófeával és szép érmekkel térhettünk haza hajlékainkba.

A tornát végül 3-3 után hatméteresekkel a Q-Pac nyerte az ELTE SE ellenében, így elmondható, hogy csapatunk vereséget csak a két döntőstől szenvedett el, s a körülményekkel dacolva szép sikert ért el.

 
nszk.jpg
csapatkep (34).JPG
Oldalainkat 41 vendég böngészi